A ma hazánkban kapható és használatos történelmi íjakat alapanyaguk, méreteik és alakjuk szerint négy fő csoportra oszthatjuk.
Történelmi íjak eredeti alapanyagok felhasználásával készült
rekonstrukciói
Saxton Pope Interneten is olvasható leírását követve némi ügyességgel és türelemmel bárki tud faragni magának tiszafából egy jó angolszász hosszú íjat (long bow-t).
Ahhoz azonban, hogy Dr. Fábián Gyula instrukcióit követve megalkossuk a honfoglaló magyarság íját, nem csak időre és ügyességre van szükség. Az alapanyagok beszerzése (szarvas csánkín, szaru, halenyv) legtöbbünket megoldhatatlan feladat elé állítaná.
Ha régészeti szempontból is szigorúan vennénk a történelmi íj fogalmát, akkor csak ilyen íjakkal versenyeznénk, és minden bizonnyal nem lennének versenyek, vagy ha igen, azokon az íjászok döntő többsége hosszú íjjal lőne, csak elvétve találkozhatnánk egy-két magyar, török, mongol íjjal.
Napjainkban több íjkészítő gyárt ilyen íjakat. Egy hosszú íj ára 50, egy magyar íjé 350 ezer forint. Elsősorban a kísérleti régészet számára alkalmasak, vagy gyűjtőknek valók. Sport célokra – főként a pusztai íjak – kevéssé felelnek meg[1].
Történelmi íjak modern alapanyagokból készült utánzatai
Formájukban és mértezésükben azonosak a történelmi íjakkal, ám alapanyaguk laminált fa vagy üvegszálas műgyanta, esetleg egyéb modern anyag. Nem csak olcsóbbak az előző kategória íjainál, de használati tulajdonságaik is jobbak. Könnyebbek, dinamikusabbak. Ugyanakkor a lehetőségekhez képest pontosan követik a történelemből ismert formákat és méreteket. Sajnos emiatt a pusztai íjak legtöbbje nem felel meg a mai követelményeknek. Ennek oka, pl. az ősmagyar íj esetében az, hogy az íj a mai átlagos testmagassághoz, s az ebből eredő húzáshosszhoz képest kicsi.
Egy arányos testalkatú, 160 centiméter testmagasságú férfi – amilyenek tudomásunk szerint honfoglaló eleink többsége volt – húzáshossza, ha szájszegletig feszíti az íjat, kb. 63 cm (25 col). Fábián professzor íjrekonstrukciójában 123 centiméterben határozta meg az ősi magyar íj ideghosszát.
Ha 180 centi magasságú íjászt feltételezünk, húzáshossza már 74 cm (29 col), a hozzá arányos méretű íj ideghossza pedig meghaladja a 140 centimétert.
Modern alapanyagokból készült történelmi jellegű íjak
Elsősorban merevszarvú, összetett reflex, azaz pusztai íjakról van szó. Az emberi testméretek általános növekedése és az íjászok jól használható íjak iránti igényei hozták létre az e csoportba sorolható íjakat. Közös jellemzőjük a modern alapanyagokon túl az, hogy csak formájukban követik a történelmi íjakat, méreteik már nem felelnek a régészeti leletekből, vagy néprajzi kutatásokból ismert adatoknak.
A fent elmondottakból következik, hogy a mai magyar történelmi íjkészítésben és íjászatban két, időnként konfliktusoktól sem mentes, irányzat alakult ki.
Az egyik tábor ragaszkodik a „teljes” történelmi hűséghez, ami alatt – elfogadva azt, hogy az íjak nem természetes alapanyagokból készülnek – a forma és méret azonosságot értik. Valódi történelmi íjnak csak a méret és forma azonos íjat tekintik, történelmi íjászatnak, „hagyományőrzésnek” pedig kizárólag ezek használatát.
A másik tábor lazábban értelmezve a történelmi hűséget, jó íjakat akar készíteni és használni, ezért egyáltalán nem tartja kifogásolandónak, hogy az íjak méretezése a modern kor igényeihez igazodik, megtartva és megőrizve az íjak ősi formáját.
Modern alapanyagokból készült fantázia íjak
A történelmi íjászok igényei, és az íjkészítők ötletessége hívta életre ezt a csoportot. Mivel nem csak anyagukban, méreteikben, de már formájukban sem követik a történelemből ismert íjakat, nem nevezhetőek történelmi jellegű íjaknak sem. Az egyre jobb teljesítmény, a pontosabb lövés, az íj dinamizmusának növelése érdekében történtek változtatások a markolat kiképzésén, az íjkarok formáján. Ebbe a kategóriába sorolható a gyártók által felnőtt szkíta íjnak nevezett nem középlövő vadászreflex íj, a polcos markolatú „ősmagyar”, vagy éppen a gyors íjnak (fleet bow) keresztelt öszvér, amely a hosszú íj és a vadászreflex jó tulajdonságait kívánja egyesíteni.
Az ilyen íjjakkal hivatalos MÍSZ versenyeken nem lehet rajthoz állni, de az örömíjász versenyeken sem látják szívesen. A fantázia íj tulajdonosa számíthat rá, hogy csak versenyen kívül lőhet, és arra is, hogy jó néhány epés megjegyzést kell elszenvednie íja miatt.
Éppen a fantázia íjak megjelenése késztette arra a MÍSZ Történelmi Íjász Szakmai Bizottságát, hogy versenyszabályzatában pontosan meghatározza azokat a formai és méretbeli paramétereket, amelyekkel egy íjnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy tulajdonosa vele a hosszú íj, vagy a pusztai íj kategóriájában rajthoz állhasson. A fentiek miatt érdemes megismerkednünk ezekkel a rendelkezésekkel.
Pusztai íj:
Magyar és egyéb pusztai íjnak tekintendő az az íj, amely megfelel az alábbi feltételeknek:
Merevszarvú, visszahajló reflexíj. Merev, nem hajló szarva az íj dinamikus munkájában nem vesz részt.
A merev szarv hossza a könyöktől a húrbeakasztásra szolgáló horonyig mérve nem kevesebb 8 cm-nél.
Ideghossza felajzott állapotban nem több 160 cm-nél.
Az idegnek az íj teljes hosszában az íj középvonalában kell futnia.
Markolata oldalirányban nem aszimmetrikus, oldalirányú szélessége nem kevesebb, mint 15 mm.
Az íjon a göb kivételével más segédeszköz nem lehet.
Az íj szétszerelhető nem lehet.
A markolaton a védőréteg (vékony bőr vagy bandázs, amely a vessző alátámasztására nem alkalmas) a vessző kifutási középpontjától felfelé maximum 2,5 cm lehet.
Az íj felső reflexén semminemű célzást segítő festés, bandázsolás vagy egyéb jelölés nem alkalmazható.
Az íjon a bandázs csak egyszínű lehet.
Hosszú íj
Hosszú íjnak tekintendő az az íj, amely megfelel az alábbi feltételeknek:
Markolatának a középvonaltól mérve legkevesebb 3,1 mm (1/8-ad inch) vastagságúnak kell lennie.
A markolaton megengedett a vessző megvezetésére szolgáló polc kialakítása.
Az ideg kizárólag a beakasztási pontokon érhet hozzá az íjhoz, és ettől a ponttól az íj közepéig folyamatosan távolodnia kell az íjtól.
Az idegnek az íj teljes hosszában az íj középvonalában kell futnia.
Az íjon a polc és a göb kivételével más segédeszköz nem lehet.
Az íj felső reflexén semminemű célzást segítő festés, bandázsolás, vagy egyéb jelölés nem alkalmazható.
Könnyű belátni, hogy sem a felnőtt szkítának, sem a fleet bow-nak nevezett íj a fenti két kategória egyikébe sem sorolható be. A „felnőtt szkíta” nem merevszarvú reflexíj. A gyors íj esetében pedig, a hosszú íjakra vonatkozó azon kritérium nem teljesül miszerint az idegnek az íj középvonaláig folyamatosan távolodnia kell az íjtól. Ugyanezen okból zárhatóak ki a versenyeken azok a hosszú íjak, amelyek pisztolyfogású[2] markolattal készültek.
A mai magyar történelmi íjászatban használatos és a hivatalos versenyszabályok által engedélyezett íjak tehát két nagy csoportra oszthatóak formájuk, ill. működésük módja alapján.
Az első, kialakulásukat tekintve a régebbi csoportot alkotják a botíjak, amelyek ajzatlanul egyenesek, vagy ha íveltek a felajzáskor az ívvel azonos irányban hajlanak meg. Formájukból eredően lényegesen kisebb energia tárolására alkalmasak, kevésbé dinamikusak. Emiatt a hosszú íjat használó íjászok kénytelenek az azonos teljesítmény eléréséhez erősebb íjjal lőni, mint a pusztai íjak tulajdonosai. Jellemző, hogy a férfiak 50 font (22,26 Newton) feszítőerőnél gyengébb íjjal nem lőnek. Az általánosan elterjedt feszítőerő 60-70 font.
A második csoportba a merevszarvú reflex (pusztai) íjak tartoznak. Ezek az íjak ajzatlanul íveltek, felajzáskor az ívvel ellentétes irányba hajlanak meg. Rugalmas karjaik végébe egy-egy erőkarként működő merev szakasz van becsapolva. Dinamikusabbak a bot (hosszú) íjaknál. A felnőtt férfiak mezőnyében csak elvétve és egyre ritkábban lehet találkozni 50 fontot meghaladó feszítő erejű pusztai íjjal.
Az íj feszítőereje
A fentiekből is kitűnik, hogy az íjak egyik legfontosabb jellemzője a feszítőerő. Ezt ma az angolszász hagyományok alapján a gyártók fontban adják meg. Egy angol font (jelölése: lbs vagy: #) egyenlő 0,454 kp-dal.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ma a magyar történelmi íjászok többsége a szükségesnél lényegesen erősebb íjat használ, és a gyengébb lőeredmény egyik oka ebben keresendő. Az erős íjak indokolatlan használata egyrészt arra a törvényre vezethető vissza, amely előírja, hogy íjjal történő (tényleges) vadászat esetében a férfiak nem használhatnak 50 font feszítőerejűnél gyengébb íjat, másrészt egyszerű kivagyiság, „macsó szellem” a dolog előidézője[3].
Vadászatra – ahol az egyik etikai alapkövetelmény a vad gyors és lehető legkíméletesebb, legkevesebb fájdalommal történő kivégzése – a mai körülmények között felelőtlenség történelmi íjat használni nagyvad vadászaton. Ez tehát valójában nem teszi indokolttá a történelmi íjászatban az erős íjak sport célú alkalmazását.
Igaz ugyan, hogy az íjászathoz szükséges izmokat a legjobban és legspecifikusabban maga az íjászat erősíti, ám alapvető hiba az íjat expandernek tekinteni. A motorikus kondícionális képességek (erő, erő-állóképesség) fejlesztésének nem maga az íj az eszköze!
A megfelelő íj – típusától függetlenül – az, amellyel az íjász erőfeszítés, másnapi izomláz nélkül képes legalább kétszáz lövés leadására egy edzésen, illetőleg képes az íjat legalább harminc másodpercig megfeszítve tartani. Különösen nagy hiba a kezdő íjász kezébe erős íjat adni. Ezzel ugyanis eleve megakadályozzuk abban, hogy a helyes lövéstechnikát elsajátíthassa. Mivel kénytelen birkózni az íjjal, azt szinte sosem tudja kellően fix pontba húzni, ott megtartani. Ennek köszönhetően rossz lesz az oldása, oldáskényszer alakul ki nála, vagyis az ideget az íj teljes megfeszítése előtt elengedi, a lövés pillanatában íjat tartó keze ellendül, úgy, mintha egy megfeszített expander szakadna el a kezében. Kezdő íjászok oktatásánál ebből következően a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az, ha erejükhöz képest nagy feszítőerejű íjat adunk a kezükbe, s annak használatával rossz lövéstechnikájukat készség szintre fejlesztjük. Ennek javítása a későbbiekben szinte lehetetlen feladat, igen nagy befektetéssel is csupán minimális javulást érhetünk el. A rossz lövéstechnika miatt tanítványainkat kudarcélmények sorozatához juttatjuk, s akár el is vehetjük a kedvüket az íjászsport további folytatásától.
Az íj feszítőereje függ a húzáshossztól. A húzáshossz és a feszítőerő összefüggése adja meg az íj jellegét, amely grafikonon is ábrázolható. A grafikonról jól leolvasható, hogy a feszítőerő a húzás hosszától meredeken megnő. Az íjkészítők az íj feszítőerejének megadásánál éppen ezért mindig közlik azt, hogy a fontban megadott feszítőerőt hány colos húzáshossznál produkálja az adott íj. Ez azonban mindössze irányadó érték, amelyet egy rövidebb húzáshosszú íjász nyilvánvalóan sosem fog használni, hosszabb húzás viszont lényegesen nagyobb feszítőerőt jelent, legrosszabb esetben az íj eltörését is eredményezheti.
Egyes – ma hazánkban forgalomba kerülő, mérethű történelmi íjak esetében – éppen az a probléma, hogy a legtöbb íjász számára rövid (28 colos) húzáshosszra készülnek, ekkor érik el maximális feszítőerejüket, „felkeményednek” mielőtt még az íjász lövéstechnikailag korrekt módon fix pontba lenne képes feszíteni az ideget.
A feszítőerő tárgyalásánál érdemes szólnunk az íj lőtávolságáról. Közismert az az állítás, hogy történelmi íjjal a leghosszabb lövést egy janicsár adta le, aki íjával átlőtte a Boszporuszt, és ez 880 méteres lőtávolságot jelent.
Aligha lehet kétséges bárki számára az, hogy a fizika törvényei a nyílvessző röptére is igazak, érvényesek. Nos, amennyiben a nyilunkat 90 fokban, függőlegesen felfelé lőnénk, a nyílvesszőnek a gravitációs gyorsulást (g = 9,80852 m/s2 Budapesten) kellene legyőznie. Röptének magassága tehát a vessző tömegének és az íj feszítőerejének függvénye. A legmesszebbre pedig akkor száll nyílvesszőnk, ha 45 fokban lőjük ki. Sem a súrlódást, sem az esetleges hátszelet nem számítva ez a távolság pontosan kétszerese annak a magasságnak, amelyre függőlegesen felfelé lőve tudjuk eljuttatni a vesszőt.
Ha feltételezzük, hogy távlövő bajnok janicsárunk mindössze 20 grammos vesszőt használt, akkor ebből az következne, hogy íjának feszítőereje 431 kp, vagyis mintegy 950 font kellett volna, hogy legyen. Ez pedig, belátható képtelenség, amely az említett teljesítményt a fizika törvényszerűségei miatt a legendák világába sorolja[4].
Mivel egyértelmű, hogy az erősebb íj ugyanazon tömegű vesszőt messzebbre lövi, így természetes az is, hogy erősebb íj használatával csökkenthető a nyíl röppályájának íve. Íjunk „egyenesebben lövi” a vesszőt, sok íjász ezért próbál meg eredményeinek javítása érdekében erősebb íjat használni, elfeledve az összefüggés másik tényezőjét, a vessző tömegét. „Egyenesebb lövést” ugyanis nem csak az íj feszítőerejének növelésével, hanem könnyebb tömegű vessző választásával is elérhetünk.
Az íj dinamizmusa
Az íj, mint mechanikai eszköz működési elve azon alapszik, hogy a megfeszített íj az ideg elengedésének pillanatától (oldás) igyekszik visszanyerni eredeti – felajzás előtti – alakját. Az eredeti alaktól és az íj rugalmasságától függ, hogy ezt milyen gyorsasággal teszi, azaz, milyen sebességgel képes kilőni a vesszőt. Ezt nevezzük az íj dinamizmusának. Emiatt az eredeti alakjukkal ellentétes irányban feszített íjak, a reflexíjak azonos rugalmasság esetében dinamikusabbak, mint a botíjak.
A feszítőerő és a feszítési hossz összefüggését mutató grafikon tulajdonképpen az íj dinamikus görbéjét rajzolja meg. Minél íveltebb a görbe, az íj annál lustább.
A laminált íjak dinamikusabbak, mint a műgyanta alapanyagú íjak, nem véletlen, hogy a laminált anyagból készült hajló karokkal szerelt pusztai íjak mind népszerűbbek a történelmi íjászok körében. Egyes gyártók a pusztai íjak esetében bőrrel borítják be a laminált karokat, így azok esztétikailag tetszetősebbek maradnak, nem keltik a „síléc-íj” benyomását. A laminált íjak a hőmérséklet változásainak is jobban ellenállnak, nem gyengülnek le, nem lustulnak el a rekkentő nyári hőségben sem.
Fontos megjegyeznünk, hogy az íj dinamizmusa nem a lőtávolságot, hanem a vessző röppályáját befolyásoló tényező. A „lustább” íjból kilőtt vessző röppályája szabályosabb ív alakú, míg a „gyorsabb” íjból kilőtté a pálya elején egyenesebb, a végén meredekebb. Tekintettel arra, hogy egy 50 font feszítőerejű íjból egy 25 grammos vesszőt kb. 180 méterre tudunk kilőni, és célzott lövést történelmi íjászatban ennek csupán 1/6-od részére adunk le, a dinamikusabb íj alkalmasabbnak tűnik a versenysport céljaira. Figyelembe kell azonban vennünk – főként a pusztai íjaknál – azt a tényt is, hogy íjaink nem középlövő íjak. Emiatt a vesszőnek bizonyos távolság megtételére van szüksége ahhoz, hogy „pályára tudjon állni”. A dinamikus íj esetében ez hosszabb távolságot jelent. Vagyis azt az előnyt, amit 15 méternél távolabbi lövések esetében a dinamikus íjjal nyerünk, a 15 méternél közelebbi távokon elveszítjük. Természetesen a markolat oldalirányú vastagsága ebben az esetben a lövés pontosságánál döntő tényező.
Az íj markolata
A MÍSZ versenyszabálya pontosan rögzíti a történelmi íjakon alkalmazható markolatok formai megkötéseit. Mint már említettem a „pisztolyfogásos” markolat a szabályok szerint történelmi íjon nem alkalmazható, így ezzel az alakkal a továbbiakban nem foglalkozunk.
A hosszú íj markolata csupán egy formát követhet. Ez alapvetően hasáb alak, amely az íj felajzásakor enyhén meghajlik az ajzás, majd még jobban a feszítés irányába.
A pusztai íjak markolatai három típusba sorolhatók. Domború, hasáb és homorú formát követhetnek.
Már Saxton Pope-nál is olvashatunk arról, hogy a vastagabb markolat keményebbé, rugósabbá teszi az íjat, míg a vékonyabb lágyítja a lövést. Megállapítását ugyan a hosszú íj vonatkozásában tette, de az a pusztai íjakra is érvényes. Szinte minden történelmi íjász találkozott már olyan íjjal, amely a lövés pillanatában íjat tartó kezének csuklóján nagyot rántott. Ennek oka a markolat „keménysége” volt, amely azonban nem csupán a markolat vastagságától, hanem annak alakjától is függ. Gyakorlatilag attól, hogy a markolat miként képes elnyelni az íjtestben akkor keletkező rezgéseket, amikor a vessző elhagyja az ideget.
A hosszú íj esetében e rezgések egy részt összefutnak a markolatban és kioltják egymást, részben az íjász markára hatnak előre-hátra irányban. Mivel a markolat enyhén domború, ezért előre némileg erősebben. A hosszú íj, következésképpen, mindig „rugós” egy kissé.
A pusztai íjaknál ugyanezen okból rugós a domború és a hasáb markolat, a homorú forma esetében azonban a rezgések az íjász markáról a kezére, majd a testére tevődnek át, s ott nyelődnek el.
Az íj megválasztásánál tehát fontos szempont lehet a markolat formája. A jó lövéshez az íjásznak sem túl erősen, görcsösen, sem túl lazán nem szabad fognia a markolatot.
Főként a pusztai íjak gyártóinál figyelhető meg az a törekvés, hogy lehetőleg vékony markolatot készítsenek. Tekintettel arra, hogy ezzel a nem középlövő jelleget akarják csökkenteni, a törekvés érthető. Ám a markolat keskenysége, vékonysága a használhatóságot negatívan is befolyásolhatja. Az íj biztos megtartása érdekében az íjásznak jól kell megfogni a markolatot, ám ha az annyira keskeny, hogy az íjász ujjhegyei érintik a tenyerét, ez lehetetlenné válik. A keskeny markolatú íj könnyen kifordul az íjász kezéből, a húr az alkarjára csap, és ez pontatlan lövéseket eredményez.
Az íj húrjának hossza
Az íjak típusainak ismertetésekor már említettem, hogy Dr. Fábián Gyula az ősi magyar íj rekonstrukciójának megalkotásakor a húr hosszát 123 centiméterben határozta meg, s hogy egy korhű méretezésű íj egy átlagos mai íjász számára versenycélokra csak korlátozottan használható.
Ennek a húzáshossz csupán egyik összetevője, hiszen hajlékony íj esetében a kisebb íjnál is elérhető a 30 colos húzáshossz.
Akik az „apacs” húrfogást alkalmazzák, azoknál a testméreteikhez képest kicsi íj nem is okoz komolyabb problémát, legfeljebb nem indulhat(ná)nak 3D versenyeken[5]. Mediterrán húrfogás esetében azonban a húr szabályosan rápréseli az íjász mutatóujját a vesszővégre. Ennek eredménye a nehézkes, és minden esetben rossz oldás, valamint az, hogy az íjász mutatóujja 50-60 lövés leadását követően nagy valószínűséggel kisebesedik. Ilyen íjjal a legjobb íjász sem képes jó eredményeket produkálni.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy amennyiben mediterrán húrfogással kívánunk lőni, akkor jó a húr hossza, ha megközelíti az íjász húzáshosszának kétszeresét. 30 colos húzáshossz esetén ez legkevesebb 150 centiméteres húrhosszt jelent.
A fenti probléma természetesen a hosszú íjaknál eleve nem jelentkezik.
Az íj tömege
Dr. Stuller Gyula írja A pszichológia és a sportpszichológia alapja című könyvében: „A sporteszköz szempontjából … fontos, hogy az eszköz, amivel a sportoló irányítja a célzás pontosságát, olyan érzést nyújtson, mintha saját testrészével irányítaná azt.”
Az íjászat oktatásának, az íjászok edzésének egyik sarkalatos pontja, alapvető célkitűzése kell legyen ennek az érzésnek a kialakítása. Ebből a szempontból viszont nem lehet elhanyagolható tényező a történelmi íj tömege. Ma íjkészítőink 0,5 és 1 kp közötti tömegű íjakat gyártanak. A laminált íjak könnyebbek, mint a műgyanta íjak. Felnőtt versenyzők esetében az 1 kp-os tömegű íj megtartása sem jelent problémát, miután az íjász megszokta az íjat. Ugyanakkor főleg a kisgyermekek oktatásánál kerüljük el a feleslegesen nehéz íj használatát. Ennek egyik várható következménye ugyanis az, hogy az íjat tartó kéz válla felemelkedik, az íjász megdől, a technikailag helyes lövés leadása lehetetlenné válik.
[1] Azt hallottam, hogy Grózer Csaba tud természetes anyagokból olyan pusztai íjakat készíteni, amelyek teljesítménye eléri, sőt meghaladja a modern anyagokból készítettekét. Az információ valóságtartalmáról azonban e sorok leírásáig (2002.) nem állt módomban meggyőződni.
[2] Igencsak pontatlan, szakszerűtlen kifejezés az említett markolat típusra, de mert az íjászok körében elterjedt, közismert kifejezés, kacskaringós körülírás helyett én is ezt a szót használom.
[3] Az alkatomhoz képest erős íj használatának következtében az én jobb vállam is tönkrement, s ma már csak álmodozhatom arról, hogy a közepesnél jobb lövők közé verekedjem magam. Dr. Újlaki József sebész főorvos barátom problémámat a teniszkönyök mintájára „íjászvállnak” nevezte el. A dolog lényege, hogy az erős igénybevételű izmok inainak tapadási helyein, a csonton dudorok, göbök képződnek, és ezek előbb-utóbb fájdalmas nyomást gyakorolnak az ott futó érző idegekre.
[4] Jelenlegi tudásom szerint Magyarországon a leghosszabb, 400 métert meghaladó, hitelesen lemért lövést Koricsánszki Csaba adta le 2008-ban. Szerinte az említett janicsárnak erős hátszele volt. Sokan egy isztambuli kőoszlopon feljegyzett íjász eredményekre hivatkozva hitelesnek fogadnak el közel ekkora távolságokat, amelyeket speciális távlövő íjjal, vesszővel értek el az oszlopon felsoroltak. Nos, nem vagyok fizikus, de nem hiszem, hogy bárki, a fizika törvényszerűségeit sutba dobni képes íjat, nyílvesszőt valaha is kifejleszthet. Ugyan egy békési természetgyógyásztól hallottam, hogy a hunok 5 kilométerre (sic!) is el tudtak lőni. Az Arvisúrában olvasta. Elképzelhető, hogy a hunok lőtávolságának az Arvisúra szerint nem voltak határai, az én hiszékenységemnek azonban vannak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
